Így, hogy beköszöntött a taknyos őszi idő, engem is , mint oly sokunkat, elkapott a nosztalgiázhatnék. Ilyenkor, amikor körülöttem szürkének és lehangolónak tűnik minden, különösen jólesik visszatekinteni az elmúlt időszakra, hiszen az emlékek felidézésével rögtön megtelik a szívem örömmel és színekkel. :)
Mivel a gondolataim ma legfőképp Mykonos meseszép szigetére repítettek vissza, gondoltam, készítek is egy rövid összefoglalót arról, hogy láttam én a szigetet, mit ajánlok mindenképp megnézni nektek, és hogy elárulom azt is, miként juthattok el ti is erre a szigetre nagyon jó áron, akár most októberben. :)
Mykonos szigetére április közepén repültünk, aminek több egyszerű oka is volt: egyrészt ilyenkor volt a legolcsóbb a repjegy, másrészt pont nagypéntek, és a hétvége is beleesett az dátumtartományba, tehát külön szabit sem kellett intézni a napokra.
Már az utunk kezdetet izgalmas volt, hiszen amatőr hiba, de mégis elkövettük: a bécsi reptér helyett Bécs központjába sikerült buszt foglalnunk, amire természetesen csak akkor jöttünk rá, amikor már ott voltunk. A kezdeti aprócska pánik után eldöntöttük, hogy a helyi gyorsvonattal visszaszáguldunk a reptérre röpke húsz perc alatt, ami remek ötletnek tűnt egészen addig, amíg ki nem derült: a vonat, amire rohantunk, kb. tizenöt másodperce száguldott el előttünk (azért a seggét még sikerült megszemlélnünk), a következő meg fél óra múlva jön. Sebaj gondoltuk, így is belefér. Azaz belefért volna, ha nem késik az említett járat húsz percet, ekkor azonban már szorult a hurok. Vajon sikerül letudnunk a csomagellenőrzést és a becsekkolást tizenöt perc alatt? Eléggé lehetetlen küldetésnek tűnt, s miközben úgy éreztük, csigalassúsággal vánszorog velünk a vonat a reptér felé, azt tervezgettük, mi lesz az úti cél, ha hoppon maradunk. Nagyon szemfülesen már el is kezdtük böngészni a repjegytársaságok oldalát, de azért belül a szívünk zokogott: nem lehet, hogy egy ilyen nagy árat fizessünk a figyelmetlenségünkért.
A reptérre érkezve eszeveszett tempóban el kezdünk rohanni át a folyosókon a csomagellenőrzés felé,
miközben az emberek furcsa teintettel méregettek bennünket, én pedig arra gondoltam, hogy életében nem sprinteltem még ilyet. Kifulladva, köhögve, félig a szívinfarktus küszöbén estünk be a poggyászellenőrzökbe, ahol valami isteni szerencse révén percek alatt átjutottunk, pedig bizony volt, hogy másfél órát is várakoztam itt. Ezután kezdődött a végső menet, az utolsó reménysugár kergetése. Vajon átengednek még a kapun? Vagy csak az ablakon keresztül bámulunk majd a távolodó gépünk után?
A szerencse azonban velünk volt: épp az utolsó utasnak ellenőrizték a jegyét és engedték ki az ajtón, amikor megjelentünk a vulkánok színeiben pompázva, hogy nos, mi is itt vagyunk. Az utazás további része már simán ment, leszámítva talán azt, hogy végig transzban voltam a boldogságtól, és teljesen bepörögtem az adrenalintól, ami annyit jelent, hogy még a szokásosnál is többet beszéltem és viháncoltam, a többi szenderegni vágyó utas nagy örömére.
.
Mykonos egyszerűen lenyűgöző benyomást tett ránk már a legelső pillanatokban is: sosem felejtem el, milyen mesebelien világítottak az esti fények a hófehér épületek felett, és miként súgott a tenger ezen a csillagfényes, mesebelien szép estén.
Hogy is állhattunk volna ellen egy kis éjszakai sétának ebben az idillikus pillanatban?
Az estét ezek után kettesben folytattuk tovább. A fáradságunk és az izgalmakat elfelejtve nekiláttunk hát, hogy eltévedjünk Mykonos utcáin, hogy hosszasan sétáljunk a hófehér házacskák között, és hogy megegyünk életünk legdrágább gyrosát, ami istenien esett kiéhezett gyomrunknak.
Itt kell megjegyeznem, hogy Mykonos eléggé drága sziget, talán a legdrágább, ahol valaha jártam: érdemes felkészülni tehát arra, hogy alaposan a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha itt nyaralunk. Mi az étterem+élelmiszerbolt megoldást választottuk, így a három napot teljesen jól kihoztuk anyagilag, igaz, ennyi idő alatt azért nem nehéz jól beosztani a pénzt.
A város igazi felfedezése másnap vette kezdetét. Miután kigyönyörködtük magunkat a mesebeli kilátásban, ami a szállásunkról fogadott minket, kiindultunk a városkába, hogy megejtsük a ráérős kis reggelinket valamelyik helyi tavernában.
Elmondhatatlanul hangulatos volt reggelizni ezen a mesebeli helyen a ragyogó, tavaszi napsütésben, nézni az embereket, lógatni a lábunk, és csak úgy átélni a pillanatot.
Miután kiélveztük a az első mykonosi reggelink minden szép percét,, elindultunk bebarangolni a környéket. Egy helyi pékárus azért még becsábított minket: mindig meglepődök, milyen istenien jól kinéző és finom péksütijeik vannak a görögöknek. A kiadós reggeli után beszerelkeztünk finom Mythosokból és Fix Hellasból, majd irány a tengerpart. Utunk Mykonos városán vezetett keresztül, ahol nem győztünk csodálkozni: valóban olyan volt az egész, mintha egy mesebeli helyszín elevenedne meg előttünk.
Bár a partra érkezve kicsit szeles volt az idő, azért panaszra nem lehet okunk: így sikerült megcsípnie bennünket a napocskának.
Nehéz szavakba önteni a sziget szépséget, hiszen már-már giccsesen idillikus a hangulatos kis utcácskák látványa, a képeslapokra illő tengerpart, a helyi fejfedős asszonykák, amint festik le az utakat, etetik a macskájukat, vagy épp jót pletykálkodnak egymást között a házaik ablakaiból.
Mykonos este sem okozott csalódást:akárcsak az előző nap,ismét teljesen lenyűgözött minket a város éjszakai arca. Ezúttal egy helyi étterembe látogattunk el, ahol nagy szerencsénkre elsősorban nem turisták, hanem a beszédükből és kinézetekből ítélve főként helyiek vacsoráztak. Szuper élmény volt hallgatni a temperamentumos, jókedvű szigetlakók hangos csacsogását, és jó volt ismét megtapasztalni a görögök kedves vendégszeretetét: a pincérek nagyot mosolyogva, jó kedélyűen szolgáltak ki minket, a helyi, autentikus zene pedig még inkább fokozta az étterem barátságos hangulatát.
A tenger gyümölcse pizza, amit választottunk, nem okozott csalódást, ahogy a mellé elfogyasztott vörös bor sem, igaz, ekkor már bőven éjfél után járt, én meg a kevés alvás+sok élmény kombinációtól eléggé összezárt szemeken keresztül szemléltem a világot, így a jó borocska csak olaj volt a tűzre.
Másnap aztán újult erővel folytattuk a sziget felfedezését: a helyi kompkikötőből áthajóztunk a sziget egy másik részére, bár sajnos vagy nem, túl messze nem jutottunk: helyileg még mindig Mykonos városában voltunk, csak egy kisebb, félreesőbb részén.
A látnivalók itt a fővároshoz képest nem nyújtottak sok extrát, és mivel nagyon fújt a szél, pár óra sétálgatás után vissza is kompoztunk Mykonosra. Itt aztán kettesben folytattuk az utunkat tovább a párommal, méghozzá egyenesen a sziget híres szórakozó részére, a Paradise Beachre vettük az irányt.
Elképesztő volt látni, milyen már arcát mutatja itt Mykonos: a romantikus, andalgós utcákat felváltotta a menő, bulizós tengerpart, amit nem véletlenül hívnak a hely Ibizájának, hiszen a helyi parthangulat, a sok-sok bulizó turista és megannyi Insta-szökevény magárét beszélt (tényleg rég láttam már ennyi agyonsminkelt, pucsító lányt és kigyúrt, ecsethajú szépfiút egy helyen). A part vidám hangulata, a túláradó jókedv , a gondtalanság érzése azonban minket is magával ragadott, és csak azt sajnáltam, hogy nem strandidőben vagyunk itt: szívesebb belecsobbantam volna a habokba, és szívesen megtáncoltattam volna a hullámokat vidáman énekelve.
Ehelyett visszafogottan bár, de azért lejtettünk pár táncot a homokban, és sétáltunk egy jót a partokon, majd este nyolc körül vissza indultunk az utolsó buszjáratunkkal a szigetre, hogy búcsút vegyünk tőle.
Igen, túl gyorsan jött el a búcsú pillanata, és bár este még kiültünk egy búcsú vacsira, azért már éreztük, hogy hamarosan elmegy a jó dolgunk. Irány vissza a megszokott kerékvágásba, vár a szakdogaírás, a suli, a munka, a hétköznapi gondok. Mégis csodás érzés volt pár napra hátrahagyni a mindennapi rutint, és kicsit eszünkbe juttatni azt, hogy ezekért a csodálatos pillanatok megéléséért érdeme kiállni a hétköznap próbáit: ezek a percek még hónapok múlva is végigfogják kísérni a mindennapjainkat, és jókedvre fognak deríteni egy- egy szomorúbb pillanatban.
Mykonos szigetére április közepén repültünk, aminek több egyszerű oka is volt: egyrészt ilyenkor volt a legolcsóbb a repjegy, másrészt pont nagypéntek, és a hétvége is beleesett az dátumtartományba, tehát külön szabit sem kellett intézni a napokra.
Már az utunk kezdetet izgalmas volt, hiszen amatőr hiba, de mégis elkövettük: a bécsi reptér helyett Bécs központjába sikerült buszt foglalnunk, amire természetesen csak akkor jöttünk rá, amikor már ott voltunk. A kezdeti aprócska pánik után eldöntöttük, hogy a helyi gyorsvonattal visszaszáguldunk a reptérre röpke húsz perc alatt, ami remek ötletnek tűnt egészen addig, amíg ki nem derült: a vonat, amire rohantunk, kb. tizenöt másodperce száguldott el előttünk (azért a seggét még sikerült megszemlélnünk), a következő meg fél óra múlva jön. Sebaj gondoltuk, így is belefér. Azaz belefért volna, ha nem késik az említett járat húsz percet, ekkor azonban már szorult a hurok. Vajon sikerül letudnunk a csomagellenőrzést és a becsekkolást tizenöt perc alatt? Eléggé lehetetlen küldetésnek tűnt, s miközben úgy éreztük, csigalassúsággal vánszorog velünk a vonat a reptér felé, azt tervezgettük, mi lesz az úti cél, ha hoppon maradunk. Nagyon szemfülesen már el is kezdtük böngészni a repjegytársaságok oldalát, de azért belül a szívünk zokogott: nem lehet, hogy egy ilyen nagy árat fizessünk a figyelmetlenségünkért.
A reptérre érkezve eszeveszett tempóban el kezdünk rohanni át a folyosókon a csomagellenőrzés felé,
A szerencse azonban velünk volt: épp az utolsó utasnak ellenőrizték a jegyét és engedték ki az ajtón, amikor megjelentünk a vulkánok színeiben pompázva, hogy nos, mi is itt vagyunk. Az utazás további része már simán ment, leszámítva talán azt, hogy végig transzban voltam a boldogságtól, és teljesen bepörögtem az adrenalintól, ami annyit jelent, hogy még a szokásosnál is többet beszéltem és viháncoltam, a többi szenderegni vágyó utas nagy örömére.
Mykonos egyszerűen lenyűgöző benyomást tett ránk már a legelső pillanatokban is: sosem felejtem el, milyen mesebelien világítottak az esti fények a hófehér épületek felett, és miként súgott a tenger ezen a csillagfényes, mesebelien szép estén.
Hogy is állhattunk volna ellen egy kis éjszakai sétának ebben az idillikus pillanatban?
Az estét ezek után kettesben folytattuk tovább. A fáradságunk és az izgalmakat elfelejtve nekiláttunk hát, hogy eltévedjünk Mykonos utcáin, hogy hosszasan sétáljunk a hófehér házacskák között, és hogy megegyünk életünk legdrágább gyrosát, ami istenien esett kiéhezett gyomrunknak.
Itt kell megjegyeznem, hogy Mykonos eléggé drága sziget, talán a legdrágább, ahol valaha jártam: érdemes felkészülni tehát arra, hogy alaposan a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha itt nyaralunk. Mi az étterem+élelmiszerbolt megoldást választottuk, így a három napot teljesen jól kihoztuk anyagilag, igaz, ennyi idő alatt azért nem nehéz jól beosztani a pénzt.
A város igazi felfedezése másnap vette kezdetét. Miután kigyönyörködtük magunkat a mesebeli kilátásban, ami a szállásunkról fogadott minket, kiindultunk a városkába, hogy megejtsük a ráérős kis reggelinket valamelyik helyi tavernában.
A szállásunk Mykonoson
És az a bizonyos kilátás...:)
A sziget tavaszi arca teljesen elbűvölt minket: mindenhol színes virágok és rügyező fák fogadtak minket. Annak pedig különörültem, hogy az utcák így az előszezonban még nem hemzsegtek a turistáktól, így a Mykonos leghíresebb részét, a Kis Velencét is tömegnyomor nélkül, ráérősen sétálva csodálhattuk meg.
Mykonos este sem okozott csalódást:akárcsak az előző nap,ismét teljesen lenyűgözött minket a város éjszakai arca. Ezúttal egy helyi étterembe látogattunk el, ahol nagy szerencsénkre elsősorban nem turisták, hanem a beszédükből és kinézetekből ítélve főként helyiek vacsoráztak. Szuper élmény volt hallgatni a temperamentumos, jókedvű szigetlakók hangos csacsogását, és jó volt ismét megtapasztalni a görögök kedves vendégszeretetét: a pincérek nagyot mosolyogva, jó kedélyűen szolgáltak ki minket, a helyi, autentikus zene pedig még inkább fokozta az étterem barátságos hangulatát.
A tenger gyümölcse pizza, amit választottunk, nem okozott csalódást, ahogy a mellé elfogyasztott vörös bor sem, igaz, ekkor már bőven éjfél után járt, én meg a kevés alvás+sok élmény kombinációtól eléggé összezárt szemeken keresztül szemléltem a világot, így a jó borocska csak olaj volt a tűzre.
Másnap aztán újult erővel folytattuk a sziget felfedezését: a helyi kompkikötőből áthajóztunk a sziget egy másik részére, bár sajnos vagy nem, túl messze nem jutottunk: helyileg még mindig Mykonos városában voltunk, csak egy kisebb, félreesőbb részén.
A látnivalók itt a fővároshoz képest nem nyújtottak sok extrát, és mivel nagyon fújt a szél, pár óra sétálgatás után vissza is kompoztunk Mykonosra. Itt aztán kettesben folytattuk az utunkat tovább a párommal, méghozzá egyenesen a sziget híres szórakozó részére, a Paradise Beachre vettük az irányt.
Igen, túl gyorsan jött el a búcsú pillanata, és bár este még kiültünk egy búcsú vacsira, azért már éreztük, hogy hamarosan elmegy a jó dolgunk. Irány vissza a megszokott kerékvágásba, vár a szakdogaírás, a suli, a munka, a hétköznapi gondok. Mégis csodás érzés volt pár napra hátrahagyni a mindennapi rutint, és kicsit eszünkbe juttatni azt, hogy ezekért a csodálatos pillanatok megéléséért érdeme kiállni a hétköznap próbáit: ezek a percek még hónapok múlva is végigfogják kísérni a mindennapjainkat, és jókedvre fognak deríteni egy- egy szomorúbb pillanatban.
Végezetül pedig mivel is mással zárhatnám ezt a beszámolót, mint hogy nektek is a figyelmetekbe ajánljak egy nagyon kedvező árú repjegyet Mykonos szigetére, október 23.-26. közötti dátumon: retúrjegy Bécsből, kis méretű poggyásszal mindössze 10 ezer forintért: Bécs -Mykonos
Mykonos szigete vár benneteket is! :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése