Velence - meglátni és megszeretni? Nálam nem lett nagy lamour a találkozásból!

Azt mondják, Velencét egyszer az életben mindenkinek látnia kell. Természetesen nem is vitatkozom ezzel a kijelentéssel, hiszen valóban szemet gyönyörködtető a sok hangulatos csatornájával, romantikus utcáival és szépséges épületeivel – az ember szinte azt sem tudja, merre kapja a fejét. Az már egy másik kérdés, hogy vajon mennyire hat giccsesnek ezzel a túlzott pompájával, túldíszítettségével, és a már-már erőltetett romantikusságával. Nyilván egyéni ízlés dolga, ki mennyire érzi csöpögősnek a város hangulatát, én személy szerint Velencét egy kissé kiszámíthatónak találtam. Tudjátok, mint egy rózsaszín romantikus film, ahol már az előzetesből kiderül, hogy valami nagyon szépet és meghatót fogunk látni – szinte már be is készítjük előre a papírzsepiket, hogy majd jólesően szipoghassunk a sírós részeknél, tudva, hogy a végén úgyis vár a nagy happy end, na meg a rózsaszín  felhő. 

Nem sírtam. A csöpőgős filmeken sem szoktam, noha egyébként egy jól eltalált mondat, jelenet igenis meg tud ríkatni, de valahogy az előre kiszámítható dolgok hidegen hagynak, sőt kimondottan untatnak. Bár azt azért nem mondanám, hogy unatkoztam Velencében, valamennyire bizony hidegen hagyott a csillogása, szó szerinti és átvitt értelemben is. Persze, ha februárban utazik az ember, nem számít húsz fokra meg ragyogó napsütésre, de azért az egész napon át zuhogó eső meg süvítő szél sincs a listáján, vagy legalábbis elhiteti magával, hogy az ilyen opcióknak nincs helyük a rég várt kiránduláson. És bizony, nyilván befolyásolnak ezek az időjárási körülmények is a későbbi véleményformálásban, hiszen cseppet sem mindegy, hogy kellemesen sétálgatva csodáljuk-e meg Velence romantikus csatornáit, vagy pedig utánunk a vízözön stílusban, beázott lábbelikkel, lilára fagyott ajkakkal tesszük mindezt. 

Mindezek ellenére úgy gondolom, nem írhatok mindent a rossz idő számlájára, hiszen mikor Franciaországban jártam, Eze városában, hasonlóan sikerült kifognunk egy nagyon esős és hideg napot, s mégis azt éreztem, hogy teljesen elvarázsol az említett városka, annak ellenére is, hogy majd szétfagyok a tavaszi kabátomban, és csavarni lehet a hajamból a vizet. :D Velence valahogy nem fogott meg, bár szépnek szép volt, sőt, a Szent Márk tér kifejezetten tetszett, többek között azért is, mert itt végre nem volt tömegnyomor, és nyugodtan megtehettem úgy három lépést, hogy senki lábára nem tapostam rá, senki nem jött nekem, és senki nem ütött le a szelfibotjával. A szűkebb utcákban azonban elképesztően sok volt az ember a cudar időjárási körülmények ellenére is, akik egymás hegyén-hátán át nyomakodva próbáltak a gondolák közelébe kerülni. 

Apropó, gondolák. Bár mi nem próbáltuk, kétségtelenül nagy élmény ezekben a csónakokban ülve végigsiklani a szépséges épületek, a hangulatos utcák között, azonban szinte idegesítő nézni, amint a sok-sok gondolázó emberke még ilyenkor is csak telefonja maszírozgatásával van elfoglalva, szelfiket készít, Instagramra posztol, Pokemonokat gyűjt vagy mit én tudjam mit csinál, miközben elszalasztja azokat a pillanatokat, amelyekért valójában ideutazott. Nem tartozok a szelfiket ellenzők társaságába, és tudom, hogy kissé közhelyes a méltatlankodásom, hiszen rengetegszer emlegetik és kritizálják ezt a jelenséget, de higgyétek el, élőben igencsak bizarr látvány a sok-sok telefonjába mélyedő  „zombi”, akik úgy suhannak keresztül az épületek között, hogy szinte semmit sem látnak belőlük. 

Egyébként ha már a nagy tömeget említettem, az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy amikor ott jártunk, a híres nevezetes velencei karnevál zajlott épp, tehát számíthattunk is a sok-sok emberre és a nagy felhajtásra. Sajnos a karneváli hangulat nem igazán érződött, még késő délután sem, amikor végre elállt a szakadó eső, és még a napocska is megmutatta magát. Valószínűleg az én elképzeléseim voltak túlzóak és idillisztikusak, de bizony én fergeteges karneváli hangulatra, jókedvű mulatozásra és bolondozásra számítottam, ezért picit csalódásként ért, hogy csak elvétve sétált egy-egy beöltözött alak a sok turista között, s valahogy nyoma sem volt az elképzelt felhajtásnak.

Tudom, nem túl sok jót írtam Velencéről, s nyilván igazságtalan dolog egy nap alapján ítéletet alkotni egy városról, ezért örülnék majd, ha Ti is leírnátok a véleményetek, tapasztalataitokat a komment szekcióban, és érvelnétek a város mellett-ellen. Természetesen jöhetnek a jól sikerült fotók is, hiszen a legszebbek megosztásra kerülnek majd az oldalon!

Utólag egyébként azt gondolom, talán azért is volt számomra csalódás Velence, mert már volt összehasonítási alapom: tavaly télen volt szerencsém eljutni a szépséges Chioggiába is, melyet Velence kistestvéreként is szokás emlegetni, s mely bizony a könnyekig meghatott a maga bájával és egyszerűségével. Arról, hogy miért is volt ilyen nagy hatással rám ez a városka, egy következő bejegyzésben írok majd részletesebben, abban azonban biztos vagyok, hogy a nagy lenyűgözésben szerepet játszott az is, hogy teljesen egyedül jártam be ezt a szépséges helyet, így mindent a saját tempóm szerint, a saját igényeimhez alakítva fedezhettem fel. Félreértés ne essék, imádok társasággal utazni, de kétségkívül megvannak az egyedül utazásnak is a szépségei, a hangulata, erről bővebben majd szintén a következő cikkben olvashattok. Addig is jöjjön pár kép a híres Velencéről, na meg az említett özönvízről is, melynek hála csatornák voltak ott is, ahol egyébként szárazföldre számítottunk. :D

Megérkezésünk pillanata - hááát, nem ilyen időre számítottunk, de próbáltuk megőrizni a jókedvünk. Szegény esernyőm azonban teljesen kifordult magából.

Szent Márk tér - még a nagy esőben is szépséges látvány volt.

Álarcot nem viselt túl sok ember - mi azonban szexi maszkot öltöttünk magunkra.

A szexi maszkok után beszereztük stílusos esőkabátjainkat is.

Volt, hogy annyira zuhogott az eső, hogy a nagy szürkeség teljesen eluralkodott Velencén.

Rajtam meg az éhség uralkodott el. Jah és ez a civil szerkóm akart lenni, nem a karneválos öltözet, csak annyira fáztam, hogy mindent magamra vettem, amit csak találtam.

Délutánra legalább már elállt az eső- nagy haladás volt az eddigiekhez képest. :)

Végre egy igazi maskarás hölgybe botlottunk az utcákon sétálgatva - gyorsan el is csíptük egy fotóra.

 És akkor jöjjön egy random madár a végére - szegényke úgy el volt ázva, hogy még megijedni is elfelejtett.